Bedekker WebTv Hungary

 

A "Why not Budapest?" című sorozatunk első epizódjában pár fontos fővárosi  helyszínt látogatunk meg,  több napszakban is visszatérve azokhoz. Egy városnézés  kihagyhatatlan célpontjai vonulnak itt fel:  egy bármely magaslati pontról megcsodálható budai és a pesti városkép, a világváros építészeti összhangja, a települést átszelő Duna és a partjait összekötő patinás  hidak látványa, a Hősök tere és az ott oly sokat fotózott Millenniumi  emlékmű, a tér sarkán álló Vajdahunyad vára,   a budai oldalon a köztársasági elnök székhelye a Sándor Palota, közelében   világörökségünk részét képező, a budai panorámának legmarkánsabb  látvány eleme a Budavári Palota együttes, benne a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményével.

Úti emlék

Üdvözlöm Önöket! Erős Péter televíziós rendező - operatőr vagyok. Budapesten születtem, itt tanultam és kaptam film- és televíziós operatőri diplomámat a Színház- és Főiskolán.  Most pár perces  filmjeim segítségével szeretném Önöket elkalauzolni Budapesten, Magyarországon. 

Hazánk nemzeti lobogója vízszintesen sávozott, felül vörös, középen fehér, alul zöld. Az 1956-os forradalom előtt középen látható volt a munkás-paraszt hatalom címere. Ezt a felkelők kivágták. A lyukas belsejű lobogó a véres események szimbóluma, októberi nemzeti ünnepünk egyik jelképe. A másik zászló Budapesté. A címert 1873-ban  Friedrich Lajos festőművész tervezte. A fehér szín a Dunának,  az egytornyú várkastély Pestnek,  a háromtornyú Budának és az alsó vár második  kapuja  Óbudának a jelképe. A korona az államiságra utal. A hidakat külföldi vendégek érkezése és nemzeti ünnepeken lobogózzák fel. Budapest, Magyarország fővárosa. A város a Duna két partján terül el. Ennek a páratlan adottságának köszönheti, a nagy nemzetközi érdeklődést is felkeltő, megejtő szépségű városképi egységét.  A Budapesti Közlekedési Vállalat a BKV, Budapesten villamosokat, autóbuszokat, trolibuszokat, földalatti azaz metró szerelvényeket, az agglomerációba induló helyiérdekű vasutakat a HÉV-eket, valamint kishajó járatokat üzemeltet. Jeggyel vagy bérlettel utazhatunk ezekkel. Budapest területének határa 124 km hosszan kanyarog és zárja be képzeletbeli körét. Melyen belül huszonhárom kerületben él megközelítően két millió fővárosi lakos. Ehhez kell még hozzászámolni az agglomerációból dolgozni, ügyeket intézni, szórakozni beérkező további százezreket. A város egyharmadát a Duna jobb partján találjuk. Ez a terület hegyes - dombos vidék. A 173 négyzetkilométeres területén alakultak ki a legdrágább lakóövezetek. A bal parti, főleg sík, dombokkal tarkított, még a  fővároshoz tartozó kétharmados rész,  352 négyzetkilométer kiterjedésű. A Budai hegyvidék középső vonulatának közvetlen folyóparti része a 235 méter magas Gellérthegy.  Ez egy dolomit rög, mely ellenállt  a Duna tájformáló erejének  is. Ma könnyebb a dolga, hiszen a Duna a fővárosban tekintélyes rakpartok közé szorítva haladhat csak át. A Duna, mely a németországi Fekete erőben ered, és a romániai Duna-deltánál ömlik a Fekete-tengerbe,  2860 kilométer hosszú. Ebből 30 kilométer Budapestté. A Duna a német és osztrák vízgyűjtő területeiről nyeri utánpótlását. Ennek mennyisége évszakonként változó. Ha hirtelen a hóolvadás, nagy árvizek is ostromolják Magyarországot. A víz sebessége másodpercenként fél métertől akár két méterig is alakulhat.

A “Why not Budapest?” sorozatunk második epizódjában a főváros látogatóinak kínált  népszerű programokból tallózunk. Ellátogatunk a Parlament épületébe, felfedezzük a Magyar Nemzeti Galéria kincseit. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a híres magyar gasztronómia történetének, a Nagyvásárcsarnok a minőségi alapanyagoknak a  bemutatóhelye. Idézzük az adventi időszak nyüzsgését, a városligeti műjégpálya esti hangulatát. Elkísérjük a vendégeket a világhírű   termálfürdőinkbe, válogatunk esti kulturális eseményekből, például láthatjuk  az Operett Színház most száz éves Csárdáskirálynő előadásának egy részletét. Hiszen az operett hungarikum! Videóink, Online Útikönyvünk segít megismerni Budapestet.

A Bedekker WebTv Hungary internetes televízió alapító főszerkesztője Frank Ildikó, munkatársa Erős Péter rendező-operatőr H.S.C.

alapítás éve:  © 2012.

A Bedekker WebTv Hungary leírásának műpédányát az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 2014. január 9-én 140109001T azonosító szám alatt műjegyzékébe felvette.

Vissza a “Tartalomjegyzék” oldalra: Megnézem

A Dunakanyar Megnézem! turisztikai szempontból Esztergomtól Budapestig tart. A folyó jobb partjának kedvelt célpontjai: Szentendre -  a festők városa  / Visegrád - a Mátyás király korát idéző palotával és a nagyszerű kilátást nyújtó Fellegvárral. Esztergom - Magyarország legnagyobb temploma a Bazilika, a Keresztény Múzeum és a Vár-hegy műemlék együttese. A Duna bal partjának barokk hangulatot idéző városa Vác, ide vezetett elsőnek  vasútvonal Budapestről. Püspöki székhely, székesegyháza és annak kriptája is meglátogatásra érdemes. A közeli Vácrátóti arborétum, a bájos üdülőhely Zebegény, és a Szobról a Börzsöny szívébe haladó, felújított erdei kisvasút, emelik e térség vonzerejét. Mindenhová hajójáratokkal  is eljuthatunk.

A Balaton Megnézem! Magyarország második legfontosabb turisztikai attrakciója. Felszíne megközelíti a 600 négyzetkilométert. Vízmélysége 3-4 méter között ingadozik. A májustól szeptemberig fürdőzésre alkalmas vízhőfoka júniustól augusztusig 24 - 27 celsius fokosra emelkedik. A déli partja sekélyebb, az északi oldalon a víz gyorsabban mélyül. A pihenésen, fürdőzésen túl a tó számtalan érdekességgel várja a kirándulókat. Összefoglalónkban ezekből válogattunk. Tihanyban az Apátság, a népművészeti parasztházak, a félsziget híres Belső-tava, Szigligeten a Vár, Zalakomáron a Bivalyrezervátum, a közeli Kis -Balaton természetvédelmi ritkaságai, Balatonszentgyörgyön a Csillagvár.

Észak - Dunántúl Megnézem! turisztikai szempontból jelentős célpontjai Tatabánya/Tata és Győr. Közelben Pannonhalma és a Szent Márton kolostor.   Komárom és a Monostori erőd. Kőszeg belvárosa és a Juricsis vár, valamint Cákon a pincesor és Kőszegszerdahelyen a Vízimalom. Sárvár:  a Vár, az Arborétum és a gyógyfürdő. Sümegen a vár, Sopron: annak barokk  belvárosa. Közelében  Fertőrákos, Fertő-tó, Fertőd és Nagycenk, a Lövérek SopronPlusz oldala.  Székesfehérvár: a  belváros és a középkori romkert, a Bory-vár. Szombathely: az  Iseum, a Skanzen. Tata: a Vár és környékén Majkpuszta. Velencei-tó. Veszprém: a várnegyed kincsei. Zalaegerszeg és az Őrség. Zirc: a Reguly Antal könyvtár  az Apátság és Arborétum.

Dél-Dunántúl Megnézem! turisztikai szempontból jelentős célpontjai - a Mecsek hegység  és a térség központja:  Pécs, Látnivalói: a Székesegyház, Ókeresztény emlékek, a dzsámi és minaret,   a Zsolnay Kulturális Negyed, Vasarely -  és Csontváry Múzeumok, a Tettye és a Havi hegy.   Közelben a  Villányi hegység, híres történelmi borvidéke és pincék. és Siklós vára. Kaposvár: belvárosa, a híres feső szülőhelye, emlékét a nevét viselő Rippl-Rónai Múzeum őrzi. A közeli Somogyfajsz az első magán természetvédelmi területtel. Mohács: a Duna partján fekvő település  februári Busó-járás ünnepével lett világhírű. Simontornya: a Vár.  Szekszárd: a borvidék és a szőlőhegyi pincék valamint a közeli Gemenc.

Alföld Megnézem! turisztikai szempontból jelentős  célpontja: Debrecen, a kálvinista Róma, látványosságai: Nagytemplom, Református kollégium, Déri Múzeum. Hortobágy, a magyar puszta, látványosságai: a kilenc lyukú híd, a  rónaság, a csárda és a lovasbemutató. Szarvas: belváros és az arborétum. Szeged: a szecessziós belváros, a Tisza-part, a Dóm és a tér. Közelében: Ópusztaszer és az emlékparkban a Feszty körkép. Gyula: a belváros és a fürdő. Kalocsa: a Székesegyház, a pingáló asszonyok, a paprika múzeum. Hajós: a borvidék és a Pincefalu:  Baja: a belváros és a híres halászlé. Kecskemét: a belváros látnivalói, a Kodály Intézet. Felsőlajos és a tanyavilág, lovasbemutató, művésztelep. Kiskunhalas: a Csipkeház.

Északi - Középhegység Megnézem! turisztikai szempontból jelentős  célpontjai - Aggteleki karsztvidék, a Cseppkőbarlang, Eger, barokk belváros, Vár, Székesegyház, Líceum és Könyvtár, Csillagvizsgáló, Strandfürdő, Szépasszonyvölgy, erdei kisvasúttal Szilvásváradra, Fátyol-vízesés, Lipicai ménes. Gyöngyös - Mátra: Ferences templom és kolostor, műemlék könyvtár, Farkasmály és Nagyréde borászatai, kisvasúttal Mátrafüredre,   Kékestető.   Hollókő, Miskolc: az Avas, belváros, Miskolctapolca, LillafüredSárospatak: református kollégium, Vörös-torony és  Várkastély. Szalonna temploma.  Sátoraljaújhely - Zemplén: Füzér, Hollóháza, Boldogkő vára, Vizsoly.  Tokaj: történelmi borvidék és a belváros.

Magyarország tájegységei:

Dunakanyar, Balaton, Észak-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Alföld, Északi-Középhegység

Magyarország anno Megnézem! BTTV Műsorgyártó Alkotóközösség elődje az 1981-ben alakult Focus Alkotóközösség volt. Az ezen az oldalon különböző utazási irodák, szállodavállalatok együttműködésével készült produkciókból válogattunk. Az itt megnézhető filmek az eredetei felvételek felhasználásával, szerkesztésével és újra hangosításával készültek. Nagyon köszönöm egykori munkatársaimnak, Kiss Péter operatőrnek, Wisnovszky Rita és Dékány Lajos gyártásvezetőknek, néhai Vukovics Sándor fővilágosítónak és világosító kollégáinak,  Barta István és Dömötör György műszaki vezetőknek, később Kovár Gyula szerkesztőnek,  hogy velem tartottak ezekben a nagyon fárasztó, ám minket sok élménnyel gazdagító magyarországi kalandokban!

Ajánlatunk leendő Partnereinknek:

A Magyarország oldalon a régi “Panoráma” útikönyvek sorozat kiadványainak területi felosztását tekintjük mintának. Ennek alapján a Budapest, Dunakanyar, Balaton, Észak-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Alföld és Északi-Középhegység oldalakon kezdtük meg a hatalmas szervezési és gyártási feladatot jelentő forgatásokat, utómunkálatokat. Keressük azon partnereinket, akik érdekeltek abban, hogy közvetlen környezetük megörökítésre, bemutatásra és népszerűsítésre kerüljön a Bedekker WebTv Hungary, Magyarország oldalon. Aki további információt kérne, vegye fel velünk a teleart.budapest@gmail.com

e-mail címen a kapcsolatot. Az oldallal kapcsolatban változatlan a célunk. Egy - egy desztinációt rövid, tematikus videókban dolgozunk fel. Ezek hangja: zenék és zörejek. A fontos információkat a videó ablak melletti szöveg kockában ismertetjük. Ez a szerzői jogvédelem alá regisztrált elképzelésünk biztosítja, hogy a partnereink a szöveget bármilyen nyelvre egyszerűen és olcsón fordíttassák, megjelenítsék saját honlapjukon. Hiszen minden minket szállással, szervezéssel támogató partnerünk az együttműködésünk keretében elkészült produkciókat és a javasolt strukturális dizájnt határozatlan időkig, térítésmentesen használhatják marketing céljaira. Ez a feldolgozási mód lehetőséget ad arra, hogy amennyiben egy kínálati elem aktualitását veszíti, azt egyszerűen el lehet távolítani az érvényes elemek közül. De az együttműködés további előnye, hogy partnereink egy sajátjuktól független információs csatornán is megjelenhessenek. Ez a jelenleg is nézett www.bedekkerwebtv.hu és az általunk üzemeltetett Facebook:Bedekker üzleti csoport. Ez utóbbin mintegy aktualitásként mutatjuk be a nagy egész egy-egy elemét. 

Budapest videók Megnézem!

Online Útikönyv Budapestről  Megnézem!